... nagy lelkesedéssel tudok beszélni a Lengyelországban töltött hétről, mert nagyon meghatározó élmény volt. A sziklamászás egy csomó olyan egyértelmű üzenetet ad, ami erősíti a józanságot.
Valahogy a sziklához is úgy kell hozzáállni, mint a tisztasághoz. Nem a fizikai erőd számít, inkább a kitartásod, gondolkodásod. Az, hogy hogyan tudod beosztani, kihasználni azt, amid van. A célod eléréséhez rengeteg utat választhatsz, de csak egy úton jutsz oda, ha azt mászni kezded, többé nincs értelme a többi úton gondolkodni, hogy az jobb lett volna vagy sem. A falat szeretni kell, nem lehet meghódítani. Vagy felenged magára vagy nem, de mindig keményebb, erősebb nálad (végülis ő a szikla, s te vagy az ember).
A feljutáshoz a teljes lényemet kell használni, a fejem, izmaim, lelkem egyaránt. Az egyedüli biztonságot a társak jelentik, akik épp oly komolyan veszik a mászásomat, mint én magam. Csak akkor avatkoznak közbe, ha bajba kerülök, így meglehet, hogy napokon keresztül nem használom a segítségüket, de nélkülük nem mernék elindulni. A társakba vetett bizalomnak nincsenek fokozatai. Vagy bízol a társadban vagy nem. Ha bízol az teljes és feltétlen, ha nem, nem jutsz sehová. A falon lehet pihenni, könnyebb és nehezebb szakaszokat választani, de nem érdemes tétovázni. A tétovázás elfáraszt, elveszi az erőt a következő lépéstől. A mászók közti különbségek új értelmezést kapnak. Nincs értelme a jobb mászó és rosszabb mászó kifejezésnek, hiszen egymásra utaltságban vagyunk, itt nem lehet beelőzni a másikat ….
És még hosszan tudnám folytatni; nekem ez éppúgy szól a józanságról, rehabilitációról, mint a sziklamászásról.

tovább :-)