… Egyre inkább azt gondolom, hogy a drogozás azaz a kábítószerek eszközként való felhasználása jelentős részben civilizációs betegség. A természetben helyesen töltött idő (itt a sziklamászásra és az azzal járó egyéb tevékenységekre gondolok, melynek célja, feladata, vonzereje van), s a megszokott komfort részleges nélkülözése, úgy tűnik, mindannyiunkban felvetett olyan alapkérdéseket, melyek tartós pozitív változásokat generálnak. Olyanokra gondolok, mint a ki vagyok én kérdés, a honnan indultam, mi vagyok most és mivé szeretnék válni.
Miközben átvettük VHS-re a videofelvételeket, a TV képernyőjén néztük páran valamelyikünk küszködését egy sziklai útban. Marci, aki nem volt velünk Lengyelországban, s akivel egyáltalán nem beszélgettünk élményeinkről egyszercsak félig viccesen megszólalt „ez olyan, mint ha a leállásomat nézném". Pedig a felvételek nem adják vissza hitelesen a valódi élményt, nem elég érzékletesek. Amint az többször is elhangzott: a mászás után jobbá válik az ember, ezt már én is kezdem érteni és hinni. Bár olyan sok tapasztalatom még nincsen, de ez alatt a rövid idő alatt is megfigyelhettem, hogy egy-egy túra során elrendeződnek lelki bonyodalmaim. A mászás azt tanítja nekem, hogy arra figyeljek, ami fontos, s a kevésbé lényeges dolgokkal csak a maguk helyén foglalkozzak.
A természetben, sziklán töltött kétszer egy hét, a tapasztalatok intenzitása, a szimbólumok egyértelműsége miatt előre repített minket az időben. Srácaink felnőtt dolgokról, felnőtt módon kezdtek beszélni, amire, úgy számítottam, hogy csak kb. egy év múlva fog sor kerülni, ha addig sikerül megtartani őket.
Tudatosult bennünk, hogy csak egy életünk van, s mint egyetlen, annak értéke felértékelődött.
Megerősítést nyertem abban, hogy a kellő áldozatokat továbbra is meg kell hoznom egy életformáért, amire vágyom, amiben önmagam lehetek, ami másoknak is hasznos. Ez az a segítői munka, amit végzek, s aminek részévé kezd válni a sziklamászás is, s őszintén remélem, tartósan a része is maradhat.

tovább :-)