Beszámoló a Színház Megálló
alkotó-önsegítő csoport
tevékenységéről, aktivitásairól
A Színház Megálló az utóbbi idősuakban többszörös megújulási folyamaton
ment keresztül, melynek során változatlanok maradtak az önsegítés alapelvei.
A változások a csoport szerkezetében, a foglalkozások rendszerében történtek,
oly módon, hogy mindig rugalmasan tudjon alkalmazkodni az adott körülményekhez,
a tagok elvárásaihoz. Szenvedélybetegeket színházi munkába bevonni semmilyen
tekintetben sem könnyű feladat. Ezt tovább nehezíti, hogy nyílt közösségről
van szó, ahol a tagok többségének élethelyzete gyorsan változó, motiváltságuk
fenntartása napi kihívást jelent. E nehézségek ellenére a Színház Megálló
kiegyensúlyozottan működött, ami büszkeséggel tölt el. Ebben az időszakban
77 alkalommal tartottunk kurzustól függően 2-3 órás műhelyeket, melyeken
összesen 39 fő vett részt. A résztvevők összetétele: 2 fő szenvedélybeteg
hozzátartozója, 1 fő beilleszkedési zavarokkal küzdő fiatal, 3 fő segítő
szakmában dolgozó vagy dolgozni kívánó és 33 fő szenvedélybeteg. Természetesen
a foglalkozásokon mindenki egyenrangú félként vett részt. A tréningek
létszáma 6-12 fő között változott (ennél nagyobb létszámmal történő egyidejű
munkára nem alkalmas a rendelkezésünkre álló tér). A tréning munkán túl
26 alkalommal sikerült előadnunk munkánk eredményeit (színdarabok), ez
4 alkalommal külföldön történt. A darabjaink gyakorlatilag minden alkalommal
változnak, ez a Színház Megálló egyik sajátossága, ilyen módon 6 különböző
címmel állítottunk színpadra, gyakorlatilag 26 előadást. Itt kell megjegyeznem,
hogy a 39 résztvevő közül mindösszesen 2 fő nem került még előadáson színpadra.
A csoport munka (tréningek, műhelyek, foglalkozások):
A Színház Megálló tréningjeiben a kurzus-szerűséget alakítottuk ki. Általában
egy hónapra előre tervezzük meg a műhelyek idejét, ami 8-10 alkalom. Ezen
a 8-10 alkalmon belül is van egy nyitott és egy zárt időszak. A nyitott
időszakban új tagok csatlakozhatnak a csoporthoz, illetve kiszállhatnak
tagok, ha nem tudják vállalni a részvételt. Ezen időszakban egyéni-, páros-,
csoportos gyakorlatokat végzünk, melyben a mozgás-, hang-, kapcsolataink
gátlásait próbáljuk feloldani. A zárt időszakban kiválni lehet a csoportból
(ezt nem lehet megakadályozni), de csatlakozni már nem. Itt a gyakorlatokon
túl jellemzően konkrét előadás részleteken, szövegeken is dolgozunk, ez
a munka igényli a viszonylagos állandóságot. A foglalkozások 2-3 órások
kurzustól függően, melyek mindig beszélgetéssel záródnak, hisz a mozgás
előhoz érzéseket, melyeket érdemes szavakban megfogalmazni, közösen feldolgozni.
Egy kurzus zárultával mindig egy újat tervezünk meg, így az erre igényt
tartó tagoknak biztosítjuk a munka folyamatosságát.
Olaszy Csaba
|